Fedezd fel a kockázatkezelés lehetőségeit a pénzügyeid tudatos kezelésében!
Képzeld el, hogy minden pénzügyi döntésed mögött meghúzódik egy jól megalapozott és tudatosan tervezett stratégia. Az elért eredményeket viszont vélhetően te magad szeretnéd élvezni. Épp ezért szükséges a nagyobb eredményeket egy védőhálóval megvédened, hogy ne kelljen mindig elölről kezdeni.
Kinek szól ez a tréning?
Ez a tréning kifejezetten azoknak szól, akik szeretnék elmélyíteni pénzügyi tudásukat és szívesen megismernék a kockázatkezelés lehetőségeit a biztosítások irányából is. Ha lépéseket szeretnél tenni a pénzügyi ismeretek terén, akkor ez a kurzus neked szól.
Mit fogsz elsajátítani a kurzus során?
Ebben a kurzusban olyan fontos témaköröket tárgyalunk, amelyek segítenek mélyebb megértésre és tudatosságra szert tenni pénzügyeid kezelésében. Ennek megfelelően szót ejtünk például:
- A biztosításokról általában (megnézzük, hogy mi is ez)
- Arról, hogy mikor jó ötlet használni, és mikor van az, hogy jobban járnál nélküle
- Hogyan kerüld el a veszteséget a szerződés kezelése és a kártérítés folyamata során (ezt abból látnád, hogy közel sem kapsz annyit, mint várnál)
- A biztosítások alapvető típusai is szóba kerülnek. Úgy mint:
- Életbiztosítás
- Balesetbiztosítás
- Egészségbiztosítás
- Vagyonbiztosítás
- Jogvédelem és felelősség
Fontos!
Ez a kurzus kifejezetten a kockázatkezelésről szól, nem pedig értékesítési trükkökről.
Ha te olyan ismeretekre vágysz, amelyek segítenek megalapozni a pénzügyi stabilitásodat – legyen az a saját vagy a céged pénzügyi területén -, akkor ez a tanfolyam pontosan neked szól.
Értékesítő vagy? Nem biztos, hogy ezzel a kurzussal jársz a legjobban.
Nyilván, ha te úgy szeretnél jobb értékesítő lenni, hogy többet tudsz a témáról, akkor várlak szeretettel. Ám itt a fő cél, hogy jobban megismerd az egyes eszközöket, nem pedig az, hogy mit mondj az ügyfélnek ahhoz, hogy aláírjon.
Szükséges előképzettség
Nem számít, ha még sosem találkoztál a témával.
A Biztosítások a kockázatkezelésben tanfolyam célja, hogy mindenki számára könnyen érthetővé tegye a kockázatkezelés világát. Bármilyen előzetes pénzügyi vagy biztosítási ismeret nélkül is elsajátíthatod ezt a tudást, és azonnal alkalmazhatod a mindennapi életedben.
Mitől különleges ez a kurzus?
Ahogy arról már volt szó, ez nem értékesítési kurzus. Nem egy pénzintézet értékesítői hálózatának készült, hanem neked, aki ügyfélként néha azt sem tudja, hogy mit is kérdeztek tőle. Itt bekukkanthatsz a kulisszák mögé annak érdekében, hogy a saját pénzügyeid területén pontosan azokat az eszközöket használd, amikre szükséged van.
Még egy kis segítség
Ez a kurzus több, mint 1 teljes órányi videóanyagot tartalmaz, és kifejezetten arra készült, hogy sallangoktól mentesen bővítse az ismereteidet.
Ettől függetlenül nem reális az az elvárás, hogy ugyanazt a tudást szerezd meg egyetlen kurzussal, mint ami egy sokéves tapasztalattal bíró szakember fejében van. Épp ezért bátran kérj segítséget! Szakértő kollégánk szívesen segít átültetni a megismerkedett tudást a gyakorlatba. Ne hagyd, hogy bármilyen akadály megállítson abban, hogy valódi változást hozz létre az életedben. 🙂
Hányszor nézheted meg a kurzus anyagát?
A hozzáférésed ideje alatt a videókhoz is és a tesztekhez is korlátlanul hozzáférsz. Akkor és annyiszor nézed meg újra és újra, ahányszor szükségét érzed.
Hogyan néz ki a kurzus?
Gyere és nézz bele a mintaleckébe!
A kurzus leckéi:
A lecke címe | A videók időtartama
(perc:mp) |
Mintalecke | |
---|---|---|---|
1. | Üdvözlet | ||
2. | A biztosítások története | 7:09 | |
3. | Minden kockázatot el kell hárítani? | 6:23 | ✔ |
4. | A biztosítási szerződés | 8:40 | |
5. | A kártérítés | 6:27 | |
6. | Életbiztosítás | 12:21 | |
7. | Balesetbiztosítás | 7:22 | |
8. | Egészségbiztosítás | 11:44 | ✔ |
9. | Vagyonbiztosítás | 7:20 | |
10. | Jogvédelem és felelősség | 4:25 | |
11. | Tervezés életciklusok szerint | ||
12. | Zárszó |
Miért jó neked, ha ezt a képzést választod?
Több okból is jól jársz:
- A pénz-visszafizetési garancia és a mintaleckék kizárják, hogy rosszul válassz
- Az animációs videókból megértheted a biztosítások alapjait.
- Spoiler alert: bár előre összeállított online képzés, de van lehetőséged kérdezni és akár gyakorlati megvalósításhoz is segítséget kérni.
Tedd meg az első lépést a tudatos pénzügyek felé!
Regisztrálj még ma a tanfolyamra, és kezdd el felfedezni a kockázatkezelés művészetét. Csak egy kattintás választ el attól, hogy elindulj az úton a pénzügyi biztonság és stabilitás felé.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.