Barion Pixel

Hogyan lesz pénzed?
A bevételi ágak

Az eddigi leckékben megnéztük a pénz szerepét. A mostani téma pedig az, hogy általában hogyan juthatsz törvényes keretek között pénzhez.

Elvégre beszélhetünk napestig a tudatos pénzkezelésről, ám ha nem ismered a legelső lépést, történetesen azt, hogy hogyan jut el hozzád a bevétel, akkor az egésznek semmi értelme sem lesz. Legfeljebb érdekességként fogod meghallgatni, de nem fogod tudni alkalmazni.

Most megmutatom neked, hogy hogyan lehet bevételed. Lesz, amit már te is ismerhetsz, lesz, amit lehet, hogy nem sűrűn látsz magad körül. És az is lehet, hogy most még nehéz elhinni, de bevételed egyszerre akár több helyről is érkezhet.

Az első számú, számodra is elérhető klasszikus bevétel a zsebpénz.

Ez a pénz az, amit a szüleid adnak neked vagy azért, hogy adott dolgot megvegyél, vagy azért, hogy eldönthesd, hogy mire költöd. Már ezzel az összeggel is elkezdheted gyakorolni a tudatosságot! Próbáld meg átgondolni, hogy mik azok a kategóriák, amikre jellemzően költeni szoktad.

Kaphatsz még pénzt ajándékba is.

Szülinapok, karácsony vagy más ünnepek alkalmával lehet, hogy tárgyak helyett pénzt kapsz ajándékba. Ez az extra pénzösszeg remek alkalom arra, hogy még egy kicsit takaríts meg azért, hogy valami különlegeset vásárolj magadnak.

Kaphatsz pénzt diákmunka után, vagy épp jutalomként az egyes feladatok elvégzése miatt.

Ha csinálsz valami különlegeset vagy segítesz valakinek, kaphatsz érte jutalmat. Diákként pedig vállalhatsz olyan munkát, amik beleférnek az iskola mellett a napirendedbe.

 

Mivel a pénzkezelésnél az első lépés az, hogy megtanuld, hogyan tudsz pénzt szerezni, így hasznos, ha nem csak egyetlen utat ismersz. Sok kreatív mód van arra, hogy pénzt gyűjts és takaríts meg. Így előre léphetsz a pénzügyi tudatosság útján. Szóval, miért ne próbálkoznál néhány módszerrel, hogy megszerezz egy kis extrát, hogy megvalósíthasd azokat az álmaidat, amikre vágytál?

Ennek a képességnek felnőttként is hasznát veszed majd, elvégre ott is több irányból lehet bevételed. Most nézzünk bele egy kicsit a felnőttek világába is, hogy akár már most is el tudd magad képzelni egyik avagy másik szerepben.

Az első bevételi lehetőség a klasszikus a munkabér.

Ez hasonlít legjobban a diákmunkához és ezt szerintem a szüleidnél is látod. Elmennek dolgozni, majd a hónap végén érkezik a számlájukra a fizetés.

Mivel ez a leggyakrabb ág, valószínűleg ennek a megfelelő kezelését és szétosztását fogod te magad is megtapasztalni.

Bevételszerzésre felnőttként a másik lehetőség a saját vállalkozás.

Vállalkozóként nyilván valamivel nagyobb a felelősség, jóval több elvárásnak kell egyszerre megfelelned. Cserébe viszont a bevételeid is magasabbak lehetnek.

Lehetőség van még például jogdíj útján is a bevételed növelésére.

Elsőre bonyolultnak hangozhat, ám annál egyszerűbb. Lehet, hogy azt mondod, hogy nem vagy feltaláló, így ez téged nem érint. De szerencsére nem is muszáj feltalálnod semmit ahhoz, hogy jogdíjakból bevételed legyen.

Elég hozzá például annyi, hogy írsz egy könyvet. Ezt akár e-book formájában is meg tudják venni az emberek. Vagy készíthetsz egy online tanfolyamot is. Ezek digitális formában vannak jelen, így akárhányszor eladhatod, sosem fogy ki a raktár. Amikor egy ember megvette, az neked bevételt jelent akkor is, ha ott és akkor épp nem dolgoztál semmit sem.

Bevételed lehet a befektetések hozamaiból is.

Ha tudatosan kezeled a pénzedet, akkor a pénz is hozhat pénzt. Úgy gyarapíthatod a meglévő vagyonodat, hogy nem muszáj aktívan, napi szinten figyelned rá. Egy idő után, ha ez a gyarapodás nagyobb, mint ami a rendszeres megélhetésedhez kell, akkor akár ebből is megélhetsz.

Mivel ez egy összetettebb rész, később külön leckében is kitérünk rá.

Ám nem csak a bankban elhelyezett befektetésből lehet olyan bevételed, amiért már nem kell nap mint nap dolgoznod.

Lehet például egy ingatlanbefektetésed is.

Ekkor leggyakrabban abból van pénzed, hogy nem te használod azt az ingatlant, hanem valakinek kiadod.

Ám az ingatlanbefektetéshez elég sok tőke szükséges, és könnyen lehet, hogy első nekifutásból nincs ennyid. Erre megoldás lehet akár a bevételek bővítése vagy akár egy jól átgondolt hitelfelvétel is.

 

Bár diákként a felnőttekhez képest még viszonylag kevés a lehetőséged arra, hogy pénzt keress, de most még nem is ez a te fő feladatod, hanem a tanulás. Viszont semmi nem zárja ki, hogy ha a felnőttek bevételi ágai közül egy vagy akár több is szimpatikus neked, akkor már most tudatosan megnézd, hogy mi kell ahhoz, hogy ezt később megvalósíthasd.